Őrség

Magyarország nyugati határszélén, az Őrség dimbes-dombos vidékén áll vendégházunk.

Az itt élő emberek évszázadok során alakították ki a táj arculatát apróparcellás gazdálkodásukkal, tájba simuló épületeikkel, mindezt harmóniában a természettel, megőrizve, fenntartva annak sokszínű változatosságát. Üde zöld erdők, mesebeli tarka rétek, aprócska patakok fogadják az idelátogatót.

Az erdők szerepe meghatározó a tájkép kialakításában. Legjellemzőbbek a fenyvesek, de tölgyesek, bükkösök is gazdagítják a tájképet, sok ritka növénynek adva otthont. Állatviláguk is változatos, gyakran láthatunk méter magasságú hangyabolyokat, az idős fák odvaiban mókus, nyuszt tanyázik, vagy harkályok, baglyok költenek, a fatörzseken szarvasbogarakat, cincéreket figyelhetünk meg. 

Tavasszal domboldalak kaszálórétjein a legkülönbözőbb színek keverednek tarka virágszőnyeget alkotva, életteret kínálva a gazdag lepke- és rovarvilágnak.

A nyár és az ősz különféle gombákkal tölti meg az őrségi erdők alját.

A dombok közti völgytalpakban csordogáló tisztavizű patakokban rákokat, ritka halfajokat, partjaik körül különféle szitakötőket láthatunk.

Az Őrség néprajzilag önálló, sajátos kultúrát megőrző táj. Az egyetlen olyan tájegység, melynek lakói a honfoglalás óta folyamatosan itt, egyhelyben élnek. Az egykori idetelepített őrállók az itt lévő hegyeket, erdőket, folyókat védelmi vonalul használták fel. Ez a tájegység az országban utolsóként őrzi az ősi, határvédelemre épült településszerkezetet. Itt utcák helyett szereket, dombtetőkre épült önálló házcsoportokat találunk. A szerek több száz méterre voltak egymástól, dűlőutak kötötték össze őket, a köztük lévő mocsaras, ingoványos völgyek és erdők pedig rejtekhelyül, védelmül szolgáltak. Ennek a településformának a sajátossága az elszigeteltség, mely ma a fő vonzerejét adja.