Online foglalás

 
Nyitva Tartás
ÁPRILISTÓL - OKTÓBERIg
NyitólapVendégház

A ház

Szalafő hét szerének egyikén, a Felsőszeren található a Görbe-körte Vendégház. Nevét a porta bejáratánál álló különlegesen alakú zabérő körtefáról kapta.

Görbekörte Vendégház - Őrség

A ház 1926-ban épült módos gazda házaként, istállós-pajtával, nagyméretű torkos-pajtával. A melléképületekből ma már csak a torkos-pajta egy része maradt meg, illetve egy deszkapajta áll.

A beépített előtornácos parasztház, hatalmas méretű helyiségeivel, Papszerre, illetve a Pityerszeri Falumúzeumra néző ablakaival várja a vidéket megismerni vágyókat.

 Görbekörte Vendégház - Őrség

A házban két szoba, előtér, nagyméretű konyha, fürdőszoba, WC található.

A szobák 2, illetve 4 fő elhelyezésére alkalmasak. A felszerelt konyhában fagyasztós hűtőszekrény, gáztűzhely, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, szendvicssütő, kávéfőző, edények, étkészlet és evőeszközök; a fürdőkádas fürdőszobában vasaló, hajszárító áll a vendégek rendelkezésére. Kisgyermekes családok részére etetőszéket, rácsos-ágyat, baba ágyneműt, babakádat, bilit, WC szűkítőt tudunk biztosítani.

A 93 éves házban, a szoknyás cserépkályha mellett a kiállított, múltban használatos tárgyak idézik a régi idők hangulatát. 

Görbekörte Vendégház - Őrség

Amennyiben vendégeink igénylik, szakmai túravezetést is biztosítunk, gomba és gyógynövény ismertetőt tartunk, gombaszakértőként bevizsgáljuk a szedett gombákat is.

 

Árak:

7500.-Ft / fő / éj

4000.-Ft / fő / éj - 10 éves kor alatt

IFA (Idegenforgalmi adó) 150.-Ft / fő / éj 

A házat minimum két fő / éjszakától adjuk ki!

Háziállatot nem áll módunkban fogadni!